2013-as Családünnep

A XV. Családünnep 2013 augusztus 17-én és 18-án volt. Az ünnepen velünk volt Bíró László püspök atya. Meghívott lelkiségi mozgalom a MÉCS közösség. Táncház Mocskonyi Péter zenekarával ...


A 2013-as programajánlatunkból:

2008-as Családünnep

2008-a-biblia-eve1998-ban szerveztük a Monostor Családegyesület tagjaival és a Szigetmonostori Római Katolikus Egyházközséggel, Nagyboldogasszony napjához kapcsolódóan, a plébánia barokk épületében és annak környékén az első Családünnepet. Az volt a szándékunk, hogy megpróbálunk egy olyan alkalmat teremteni, ahol egy mindenki felé nyitott, lelki és kulturális családi nap keretei között, együtt fedezhetjük föl azt az ajándékot, amit Isten családjaink életén keresztül add nekünk. Ahogy az akkori műsorfüzetben megfogalmaztuk, a Családünnepet azért kapcsoltuk Nagyboldogasszony napjához, mert egyrészt 960 évvel azelőtt e napon történt, hogy az utód nélkül maradt Szent István király látva a széthullás szélére sodródott népét, Árpád családját, élete utolsó leheletével, testamentumként koronáját és vele országát Szűz Máriának ajánlotta föl.

2006-os Családünnep

Amikor 1998-ban, a Monostor Családegyesület tagjaival az első ünnepet szerveztük, szerettünk volna egy olyan alkalmat teremteni, ahol mindenki felé nyitott, lelki és kulturális családi nap keretei között, együtt fedezhetjük föl újra és újra azt az ajándékot, amit családjaink életén keresztül kapunk Istentől.

Az elmúlt évek során, szemlélődő szeretettel adtunk hálát Istennek a családjaink építő köveiért.

Tavaly pedig nekilendültünk, hogy Monostori Családünnep keretei között egy új sorozatot indítsunk a család életjelenségeiről.

2005-ös Családünnep

Idén lesz a nyolcadik lelki és kulturális családi nap.
A szigetmonostori Római Katolikus Egyházközség és a Monostor Családegyesület szervezésében, Nagyboldogasszony Ünnepéhez kapcsolódóan, a Római Katolikus Plébánia helyreállított barokk épületében, mindenki felé nyitottan.

Nyolcadik.
Úgy is mondhatnánk, hogy a boldog mondások nyolcadik titka,
Jézus boldogságra vezető útjának nyolcadik állomása.
Amikor 1998-ban elkezdtük, tudatosan nem terveztük bele ezeket az alkalmakat a nyolc boldogság menetébe. De most innen visszatekintve olyan megrendítően kínálná magát a párhuzam.

2004-es Családünnep

"a szél kihívásaira
A fa gyökereivel válaszol ..."
(bencze lóránt – kossuth rádió: egy csepp emberség 2004. Június 8. 6.35)

Néhány elgondolkodtató, tovább gondolandó mondat:
Viágunk nem tud mit kezdeni az idösekkel.
Kiveszett a tisztelet, az udvariasság... ugyan, nagyi, te csak ne dumálj,
Tök fökösleges nálad az a mobil, amit múltkor apa vett neked!
Még egy nyamvadt sms-t se tudsz vele nekem küldeni ...
Papa, te meg csak ne gyere mindig nekem avval a múmia szöveggel,
Hogy a mi idönkben így meg úgy volt, mert most a mi idönk van ...
Kitöl tanul többet a gyerek, a szüleitöl, tanáraitól, a társaitól vagy a nagy öregektöl?
Mennyire tudnak leválnia fiatal családok a nagyszülökröl?
Negyven év fölött az ember állást inkább csak elvszíteni szokott, mint találni...
Mennyit ér az ember, ha dédi?
Mi az igazi öregség titka?
Talán épp az, hogy a nagyszülöknek van küldetése a családjainkban?